Képzelt riport egy magyarországi zarándoklatról Júniust írunk. Amióta az eszemet tudom – a nyolcvanas évek közepétől – minden nyár ugyanúgy jön, és mindig ugyanazt hozza a kis falunkba. De valami mégsem a régi, nem az igazi – vagy sohasem volt az? Hajnalban […]
„De mit keres a címben Isten? Lehet, hogy a mélyebb valóságra való eszmélésről van szó a versben, de én nem látom benne Istent.” – vethetné föl (majdnem) jogosan bárki, aki a művet ismeri. „Ja, és közvetlenül, nem belemagyarázva.” 🙂 Igen, közvetlenül is […]
A vas világból fakadó illúziótól a szeretet valóságáig. A vers döbbenetes mélységei miatt először egy összefoglaló az eddigiekről, de egészen más szempontból, mint az első részben. – Azért, hogy még jobban érzékelhető legyen a mű víziójának a teljes íve. Az első versszakban […]
A világirodalom egyik legsúlyosabb költeményét sokan sokféleképpen próbálták már értelmezni és megfejteni. Többen jobb híján a költő munkásságát összegző költeményként tekintenek rá, mely látszólag egymáshoz lazán kapcsolódó képek, csapongó következetlenséggel összepakolt versszakok kaleidoszkópja. Persze szinte mindenki érzi, hogy valami mély közlendő, kinyilatkoztatás […]
…Ellórát, a hegyoldalból kifaragott(!) lélegzetelállító, védikus világképet mintázó sziklatemplomot Indiában. – és ha már itt tartunk: hogyan lehet egyszerre igaz az ősi íratok leírása a világról és a modern tudomány megfigyelése? Mondhatjuk úgy is, hogy hogyan lehet egyszerre lapos és gömb is […]
Egy helyre, ami a férfi-női kapcsolatok mélyítésének egyik legfőbb titkát tanítja az ősi történetével… Oly váratlanul varázsolt el Nashik városa, ahogyan egy nyári zápor jön, és áztat el mindent. Amikor elvegyültünk a Rám-kundot (tavat) és az azt körülölelő reggeli édes élet vibrálását, […]
Egy elképesztő pagoda és a spirituális valóság mása egy ökofarmon. – Avagy: hová gravitál minden érzelem, minden vágy… (egy ezzel kapcsolatos fantasztikus tudományos felfedezéssel fűszerezve.) Itt, Mumbaiban az első napokban a kötelező portugál negyed után meglátogattunk egy monumentalitásában is mély lecsendesitő erőt […]
Megérkeztünk hát, és újra az az érzés kerít hatalmába, ami mindig: nem érdekel a szmog, nem érdekel a káosz, nem érdekel a végtelenített dudaszó, nem érdekel a tömeg – hazaértünk, otthon vagyunk. Mert itt jobban felfeslik a valódi életet fedő durva réteg […]
…vigyázat, ez most elég szókimondó írás lesz, csak saját felelősségre olvasd! – Nemrégiben emlékeztünk meg Srila Prabhupada eltávozásáról, aki az illúziók rombolásának mestere volt.. de csak azért rombolta, hogy ezáltal valóban tudjunk szeretni! Ha valaki a szeretet (bhakti) útját járja, számtalan próbatételt […]
A kék ég lélek-mágnese alatt, erdők s mezők, völgyek s rétek révületbe ringató ölelésében jár éppen. Ahogy pár hete minden nap, ma is hosszú órákat tölt mantra meditációval a természetben. De egy ideje valami különös harc is kezd kibontakozni benne. Belső feszültségek […]
