
Figyelem! Nem az alább elhangzó igazságokkal van baj. A visszás helyzetet az váltja ki, mikor ezeket önigazolásra használjuk egy nem tiszta motiváció mentén.
„Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.”
– Aztán mások fizettek a szabadságukkal az ő szabadságáért. Az „otthonában” mosolyogtak, de csak azért, mert tudták, ha nem fogadják el, hogy neki van igaza, akkor jön a lelki (vagy néha a testi) terror. Így inkább mosolyogtak, vagy csak tűrték csendben az elnyomást, és néha erőszakot.
…mert a szabadság önzetlenség nélkül erőszak. És ezt csak önigazolással lehet magunk elől is elrejteni.
„Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy., És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.” – Így keverte össze az igazi barátait azokkal, akik csak a saját játszmáikhoz, vagy pusztán csak az önigazoló világuk építéséhez használták fel az útkeresését, bizonytalanságát – hízelgéssel, dicsérettel. Akkor nem vagy otthon, ha nem vagy őszinte magaddal, és nem látod, hogy mi miért történik benned, mi az oka a vágyaidnak, és így az otthon felfogásod és vágyad is hamis lesz. Mert amíg nem vagy őszinte, soha nem leszel otthon. Mert „az igaz barát az, aki jó tanáccsal lát el, nem pedig dicséri az ostobaságaidat”
… mert a barátság őszinteség nélkül csak kihasználás és/vagy önigazolás.
„A vallásosság zsákutca, a vallások zsákutcák. Csak gondolj arra a sok korlátolt, dogmatikus vallásos emberre, akikkel találkoztál. Legyél spirituális, mint mi.” – Így teremtett ő is egy új dogmát, egy új korlátolt felfogást. Mert alapvetően önmagát, a saját csoportját akarta egy másik csoport felé emelni azzal, hogy a másikat a sárba tiporja. De az egyik legvisszásabb, leginkább önbecsapáson alapuló dolog, mikor a mi csoportunkat annak legjobb tagjai alapján, a másik csoportot pedig annak legrosszabb képviselői alapján ítélünk meg. A kereszténység valódi mibenlétét vajon miért Pándy András, vagy akár egy egyszerű hívő alapján akarod megítélni, és miért nem Szent Ferenc alapján? Az iszlám (eredeti!) szellemiségét miért a terroristák, vagy netána hétköznapi hívők alapján akarod megítélni és miért nem Rumi alapján?
… mert a tudás jellem és alázat nélkül csak dölyfös és hamis önigazolás.

„A spiritualitás a dogmákon túl van. A spirituális élet lényege, hogy valódi értelmet találunk a létben a dogmákon túl” – Így teremtett egy új dogmát, mert hiszen minden csak akkor válik „valóssá”, ha megtapasztalod. Így minden dogma: még a legmélyebb spirituális igazság is dogmaként „viselkedik”, amíg meg nem tapasztalod. Tehát valójában a dogma egy semleges szó: hittételt jelent. Nincs olyan út, nincs, olyan hagyomány, nincs olyan világnézet, mely ne ilyen alapból, nem vagy nagyon nehezen ellenőrizhető alaptételekből építkezne. És Polányi (és Persze Patanjali és Vyasadeva) óta tudjuk, hogy nem létezik tudás hit nélkül. minden tudáshoz, megtapasztaláshoz a hiten át vezet az út. Hiába állítják ennek ellenkezőjét a spiritualitás „kufárjai”. Hiába mondják azt neked, hogy „gyere hozzám, mert itt tapasztalsz, nem csak dogma és hit van”. Milyen ironikus, hogy ezt el kell hinned, hogy valóban megtapasztald. 🙂 Az érme másik oldala: alapvetően mi vagyunk dogmatikusak, a mi hitrendszerünkben vannak olyan feltételezések, melyekkel pótoljuk a valódi tudás, megtapasztalás hézagait. És van úgy, hogy szinte csak ez a pótlás, betapasztás van… A saját(!) hitrendszerünket kell tehát tisztítani, és keresni az „elmélet” mögötti valóságot. Mert minden dogma, amíg meg nem tapasztaljuk annak valóságát (vagy valótlanságát).
… mert az érzés valódi tudás nélkül csak szentimentális képzelgés és csak légvárakat épít… és persze csak önigazolásba hajt 🙂
