Pontosan tudjuk, mit kellene tennünk, mégsem tesszük. Kiveséztük, kielemeztük, értjük, mi az ok, de még sincs erőnk megtenni. Az egész világ darabokban, szilánkokban, még ha el is indulunk az úton, és fel is csillan a remény, másnap reggel ugyanott vagyunk, ahol előző nap voltunk.
Mi a továbblépés kulcsa, honnan jön a valódi lelki erő, amivel túlléphetünk a traumákon, függőségeken és a szenvedésen?
Úr Balaráma egy univerzális elvet képvisel. Egy olyan elvet, amin az egész univerzum, sőt a teljes valóság működése alapul: univerzumok jönnek létre, mozdulnak és telnek meg élettel ezen az elven alapulva, az Ő személye által. Sőt, ez az alapja minden isteni megjelenésnek is. Ő a „szolgáló” Istenség, Isten: Krisna második formája, aki a létével mutatja nekünk az élet működésének, mozdulásának alapelvét. Ő képviseli azt az isteni erőt, amely képessé teszi a dolgokat arra, hogy azok legyenek, amik, hogy betöltsék az eredeti funkciójukat. A föld megtart, a tűz éget, a magból növény lesz általa. Ő jelenti az erőt (kriya shakti) a cselekvéshez is. Mikor megbocsátanánk, de nem tudunk, mikor el kellene engednünk valamit, de ragaszkodunk hozzá. Mikor át kellene adnunk az irányítást, de félünk, Ő adja az erőt, hogy mégis megtörténjen. De hogyan? És mi a korábban említett alapelv?
„Az önvaló csak lelki erővel érhető el” (Nayam atma BALAhinena labhya – Mundaka Upanisad 3.2.4.) Balaráma az élet alapelve: az önátadás, az önzetlen szolgálat ereje. Ezért az Ő megnyilvánulása Sri Guru, a lelki tanítómester is, aki a szolgálatával áttetsző közegként közvetíti nekünk Istent. Ezért Ő az, aki a lelki erőt adja: az önátadáson, önzetlen szolgálaton keresztül, a lelki tanítómestert szolgálva és az isteni természetnek átadva magunkat nyerjük el ezt a lelki erőt. A lelki erőt, ami mindent meg tud változtatni.
Ez a lelki erő annak a felismeréséből fakad, hogy a valódi örök természetünk az, hogy adjunk, szolgáljunk, szeressünk. Mikor ez felvillan bennünk, akkor indul el a valódi változás, gyógyulás.
Megbocsátanánk, de valami fogva tart, nem enged valóban túllépni és megbocsátani. Mikor akárcsak egy pillanatra is ráeszmélünk, hogy a másik is fél, szenved, hiányból cselekszik, akkor eljön a pillanat, mikor felébred az együttérzés, és egyszerűen csak jót akarunk a másiknak. Ebből az önzetlen hangulatból ébred az erő a valódi megbocsátáshoz: hogy elengedjük azt, amihez a psziché még védekezésként ragaszkodik.
Ugyanígy a traumákból sem lehet pusztán csak „tudással” kijönni. Az idegrendszer veszélyt jelent akkor is, amikor a veszély már elmúlt, és ezen a tudás nem segít sokat. A gyógyuláshoz először újra meg kell tapasztalnunk a biztonságot és hogy meg vagyunk tartva. Mikor Balarámhoz imádkozunk, szolgáljuk a lelki tanítómestert, és szeretettel fordulunk a belső világunk felé, elkezdjük megtapasztalni ezt a megtartó erőt. A belső világunk forrását és gerincét jelentő Felsőlélekhez fordulva lassan újra megszülethet bennünk a biztonság érzése. Amikor megtapasztaljuk ezt a belső megtartó erőt és biztonságot, akkor tud a valódi elengedés megtörténni, és a hamis ragaszkodásainkhoz kötött traumák kifakulnak, elvesztik az erejüket.
Ugyanígy működik ez a függőségeknél is. Manapság sokszor egyre finomabb szintű függőségekbe való elmerülést hisszük a durvább függőségtől való megszabadulásnak. A függőség mögött azonban továbbra is ott marad a hiány: szükségünk van valamire, ami betölti azt. Balaráma ezzel szemben a valódi élet megízleléséhez ad belső erőt és ízt. Az isteni energiákban – szent nevekben, Krisna-kathában és a szentek szolgálatában – való önátadó elmerülés által lassan megízlelhetünk egy olyan örömöt, amely már nem a hiányainkból fakad, hanem az örök és végtelen boldogsággal teli természetünkből. Így fordulhat át a bhoga vritti, az „én mit kaphatok” mentalitás seva vrittivé: „mit adhatok, hogyan szolgálhatok”. A hiányvezérelt élet helyét lassan átveszi a valódi természetünk öröme és boldogsága.
Ezért Ő az, aki a bennünk dúló belső csaták démonai közül azokat győzi le, amiket önzetlen mentalitással kell megsemmisítenünk – az Ő önzetlen erejével felvértezve. Ilyen például Pralambhasura, aki a pozícióra, pénzre és imádatra irányuló irigy mentalitás és az önös vágy démona. Ő jelképezi, mikor csak külsőleg szolgálunk, de valójában csak az önös érdekeinket szolgáljuk. Ő jelképezi azt az életet, mikor minden darabokban, az önös vágy szilánkokra töri az életet, és minden üvegcserép fájdalmasan szúr, a cserepekben pedig csak töredezett kép villan fel, bármennyire mélyen is próbálunk belenézni.
Azonban Balaráma visszavezet a valóságba, valódi természetünk, az önátadó szeretet erejéhez. Megmutatja a teljes képet. Bala = lelki erő. Ráma: lelki öröm és boldogság. Balaráma képessé tesz arra, hogy a valódi természetünk szerint működjünk, azzá váljunk, akik valójában vagyunk. A valódi természetünk pedig a szerető szolgálat, az önzetlen szeretet. Balaráma megadja azt a lelki erőt, amely által képessé válunk megízlelni a lelki örömöt. A valódi természetünk kék egének és örök napsütésének boldogságát. A valódi, tiszta szeretet boldogságát.
