Mert a lelkében élő ősi bizalomra lelt, és mert nem is tud mást tenni, a csecsemő teljesen az édesanyjára hagyatkozik. Az édesanyja feltétel nélküli odaadásán és az anyatejen függ. „Hiszen csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni…” Ugyanígy mi, a lelki csecsemők is végül rálelünk az ősbizalom, a tiszta hit (sraddhá) útjára, mely a valódi, tiszta szeretethez vezet… – könnyen vagy hosszas belső küzdelem után (erről az előző posztban írtam), de aztán – hogy tovább tudjunk fejlődni – jön is a következő válság, válaszút:

Miután a kisgyermek megtanult bízni az édesanyjában, és elkezd járni, mozogni, beszélni, kezdi érezni, hogy ő egy független lélek, pontosabban hogy saját útja van. De azért amikor valami baj történik, csak sír és toporzékol. Hiszen ő maga mégsem tud szinte semmit megoldani. Ez a függelenség válsága. Szeretne önállóan cselekedni, élni, mozogni, de egy ideig csak sírni, nevetni és kérni tud önállóan, semmi mást.

Valahonnan, mélyről megérzi, hogy csak akkor lehet valóban önmaga, egy valódi egyéniség, ha tanul, ha mégsem lesz független. Hiszen ahhoz, hogy belenőjön a saját világába, a saját éleletbe, az édesanya és édesapa tanítása, segítsége elengedhetetlen…
A függetlenség krízise tehát úgy oldódik meg, akkor fejlődhetünk tovább, ha rábredünk, hogy függő helyzetben vagyunk. Isten, és az Istent felénk közvetítő emberek, tanítók nélkül elvesztünk. De ez hosszú küzdelem. Hosszú küzdelem, míg megértjük, hogy a belső szabadság az anyagtól és az önző vágyaktól, a saját önző énünktől való szabadság harca, és hogy a szabadsághoz az önátadáson át vezet az út. A valódi létünkhöz, spirituális valóságunkhoz az Istennek és az Isteni tanítóknak való önátadáson át vezet az út. Minden tanítónk felé olyan mértékű önátadás, amennyire az istenit képviseli az életünkben… A szabadsághoz tehát a „függésen” át vezet az út…

Vannak, akik szinte örökre ebben a függés elleni harcban és a függetlenség valódi mibenléte megértésének harcában leledzenek. Nem tudják például a helyén kezelni azt a gondolatot, hogy „Ne higgy el egy szót sem, amit mások mondanak neked arról, hogy ki is vagy valójában” Persze ezt a gondolatot mégis csak el kell hinni ahhoz, hogy senkinek semmit ne higgyünk el… Nem ironikus? (Legalább egy kicsit) A valódi, anyagtól független énünket senki más nem érheti el helyettünk, ennyiben igaz az idézet, de az út a tiszta hiten és az isteni energiákra, isteni tanítására való hagyatkozáson át vezet….

Így a csecsemő elkezdi utánozni a szüleit. Ismétli amit hall, amit lát. Még nem igazán érti amit beszél, de a szavakat meg kell tanulnia, hogy egyszer majd valahogy belül is megértse. A cselekedeteket, a világhoz viszonyulást meg kell tanulnia, hogy egyszer majd belül is értse, hogy mi miért történik, hogy mit és miért csinál. A gyermeknek bele kell nőnie a világába. Ezért amig csecsemő korban van, és az ősbizalom, a tiszta hit (sraddhá) élteti, és még a következő szinten is, egészen kb 5 éves koráig: a fent leírt, valódi függésre ébredő időszakban (sadhu sanga) a gyermek nem kaphat mást a szüleitől, csak feltétel nélküli szeretetet, ölelést, mert minden más csak rombolja az életét, és súlyos traumaként fog a felnőtt életében újra és újra kísérteni. Ahogyan a gyermek 5 éves koráig csak szeretet és törődést kaphat, úgy a lélek fejlődésének útján a sraddhá és sadhu sanga szinten csak a feltétel nélküli szeretet tudja tovább lendíteni és éltetni a lélek bimbózó virágát.

(Ismét nem sikerül a végére érni 🙂 Még nem kevés van hátra: az íz krízise a bhajana kriya szinten, és az identitás válsága az anatha nivritti szinten. De ahogyan látható, ezek mélyebb dolgok, mint ahogyan első „látásra” „hangzanak”. Nem elhanyagolható tényező, hogy ahogyan test felnő, úgy egy másik dimenzió a hamis egónk formálódása is, ami az evilági feladatunk (dharmánk) megtalálásával jár. Sem a test növekedése, sem a hamis egó felnövése nem ugyanaz, mint a lélek felnövése. Csak párhuzam van így az evilági dharmánk megtalálása, bár összefügg a lelki léttel, de nem ugyanaz a dimenzió… Így amikor beazonosítjuk magunkat, hogy hol tartunk, ezt érdemes figyelembe venni. (Majd egyszer írok a dharma kód feltöréléséről is, az evilági feladatunk megtalálásáról is…)