És mi a mantra aspektusainak kapcsolata a csakrákkal?

Azt gondoljuk, hogy a mantra pusztán a jelenben tart, és elvezet egy meditatív állapothoz. Ennyi a szerepe és ha ide eljutunk, akkor már jó is minden. Valóban szó szerint tágul a tudatunk, ha jelenben tudunk maradni, de ennél sokkal mélyebb aspektusai vannak a mantrának, az éneklésnek.

A mantra valósága először muladhara csakrán, a gyökér csakrán át a legfinomabb formában jelenik meg. Aztán a manipura, napfonat csakrában a hang képekként jelenik meg. (Ez a hang pasyanti aspektusa). Ezután az anahata, szív csakrában nyilvánul meg, mint a csend hangja. (Madhyam szint) Végül a Visudha, torok csakrában jelenik meg mint fizikai hank (Vaikari vák) Tudom, ez most nem mondott sokat, nem vitt közelebb a megértéshez. De mit is jelent mindez az életünkben?

A fizikai hang a fizikai létezésünk szintjén nyilvánul meg, a fizikailag megnyilvánuló formák, gondolatok és érzelmek hármasságának világában. Aztán ahogyan mélyül a mantrázásunk, és egyre inkább meg tudjuk érinteni a jelen pillanat mélységeit, elérünk egy olyan pontra, amikor meghalljuk a szív hangját. A hang, a mantra, amit éneklünk, érezhetően mélyebbre merül. De mi is ez a „szív hangja”? Az anahata csakra elnevezése is szó szerint azt jelenti, hogy a „formátlan hang helye”. Ez a hang egy mélyebb szintje. Amikor a szívünkben meghalljuk a csendet: a szív hangját, akkor azt érezzük, hogy mindenkit szeretünk, hogy egységes a létezés, és mi nem különállóak vagyunk a létezéstől, hanem annak szerves részei. Mindenki tapasztalta már ennek szikráit kisebb nagyobb mértékben.

Amikor mantrázás közben akárcsak percekre is, de megtelik a szívünk szeretettel, és máshogy látjuk a világot. Minden színesebb, örömtelibb lesz. Tágul a világunk. Azon túl, hogy ezt az egységélményt keverik sokan azzal hogy „minden egy”, ez maga a mantra mélyebb szintjének megtapasztalása. Rumi így ír erről a szintről: „Mikor csendben vagyok, olyan helyre zuhanok, ahol minden zene”

A hang következő aspektusa a képszerű hang. A vízió, ami a világról él bennünk. A nistha (szilárd) szintig ez sajnos gyenge alapokon nyugvó képzelődés, illúzió, amin keresztül azért néha kikandikál a valóság. De ahogyan tisztul a létünk, úgy tisztul a valóságról alkotott víziónk is, úgy itatja át a mantra harmadik szintje: A lelki valóság, Isten tükröződése az elménk egének tükrén. Ez gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy minél mélyebb rétegeit tapasztaljuk meg a világ szépségének, minél mélyebb, tisztább és kifinomultabb érzelmeket tapasztalunk meg, annál jobban érzékeljük a valóságot, Istent. Sokszor amikor szinte víziószerűen megjelenik valami képszerű érzés, valami végtelen honvágy, vagy egy mély képszerű megérzés a világban rejlő szépségről, az már ennek az előképe.

Amikor ez az aspetus kitisztul, meglátjuk tisztán tükröződni az elménk tükrén a világot, önmagunkat, és Istent. Kinyílik a tudatunk, és ráébredünk, hogy korábban a valóság apró eltorzult szeletét láttuk csak. Megtapasztaljuk minden forma, tudatosság és érzelem forrását, és magát a szeretet. Megtapasztaljuk a mantra teljes valóságát: Istent és az ő boldogsággal és szeretettel teli világát.