Vagy Siva egy félisten, Isten legnagyobb híve, vagy ő maga Isten, vagy netán ő maga az abszolútum?

A végére ígérem, tiszta lesz 🙂
Gyanútlanul, mantrameditációba merülve sétáltunk a tengerparton egy álmos, de mégis az ébredező élettől kicsattanó napfényes hajnalon. Szűk ösvényeken, burjánzó trópusi növényzet és gyönyörű, kihalt tengerpartok mentén bandukoltunk, mikor egyszer csak egy hatalmas szobrot pillantottunk meg a tengerpart fölé magasodni. Ahogy közeledtünk, egyre inkább kibontakozott mind a látvány, mind az élet, ami körülölelte: Egy hatalmas Siva szobor állt a templom udvarán. Csak úgy zizeget a vidám reggeli élet. A hívők jöttek mentek, egy pap tűzádozatott mutatott be, és voltak akik csak fotózták az idilli reggeli életképet. És ha már Síva templom akkor:
Ki Siva? Mi a viszonya Krisnához, Visuhoz? És egyáltalán mi ez a sok Isten felfogás a hinduizmusban. Ott nem egy Isten van? És mi ez a vita hogy akkor Siva vagy Krisna/Visnu az Isten maga? Bár a hinduizmus mindig a toleranciájáról volt híres, így a Visnu és Siva hívők közötti – inkább csak elméleti – vita csak a modern korban ütötte föl jobban a fejét. És főleg a kezdők között. De mi a félreértések oka?

Van, ahonnan azt halljuk, hogy Siva egy déva (félisten). Van, ahol azt olvassuk, hogy Isten legnagyobb híve. De arról is olvashattunk már, hogy ő maga Isten. Sőt, van olyan hagyomány a hinduizmuson belül, ami azt vallja, hogy ő maga az abszolútum, a teljes valóság, amivé nekünk is válnunk kell, amitől valójában nem különbözünk. Van, aki úgy próbálja ezeket az ellentétes, de a szentírások alapján érvényesnek tűnő nézőpontokat helyére tenni, hogy megkülönbözteti a védikus kor írásai, a Puránák Siváját (aki Krishna híve és egy déva(félisten), az Upanisadok Siváját, aki a brahman (a világ mögött húzódó isteni természet), és a harmadik verziót: bizonyos saivita hagyományok szerint pedig maga a teljes valóság. Tehát szerintük ezek a Siva elnevezések nem ugyanarra mutatnak és szinte kapcsolat sincs közöttük. Azonban ha jobban ismerjük a védikus irodalmat, akkor azt látjuk, hogy mi sem áll tettől az elgondolástól távolabb.

Többen azt állítják, hogy a Siva hit korábbi, mint a Visnu hit. Ezt azonban sem az empirikus bizonyítékok, sem a védák nem támasztják alá. Egymás mellett létezik a két vonulat időtlen idők óta. A legősibbként elfogadott véda, a Rig Véda ír Visnuról, illetve Rudráról is (Siva egyik aspektusának a neve). A történészek szerint a Rig véda Visnu képe meglepő módon összhangban van a későbbi korok Visnu hitének „elképzelésével”. Igen, azzal, hogy Visnu/Krisna maga az egyetlen Isten, a végső valóság. Ó, mily meglepő! 🙂 Vagyis nekünk nem annyira. Mert ezek a szent iratok egy rendszer részei, nem úgy keletkeztek, hogy mindenki „megfabrikálta” a neki tetsző védikus verziót, és legyártotta a saját Puránáit… A Rig veda Rudrát (Siva egyik formája, neve) említi meg, de nem mint a legfelsőbb Istent… De ennek miértjéről később.

A védikus szent iratok szerint tehát Isten, aki maga a teljes valóság, maga Visnu. Visnu azonban különböző hangulatok illetve „irányultság” szerint van, amikor az élet esszenciájával: a szeretteivel, a játékkal, az élet csodáival és a legbensőségesebb kapcsolataival foglalkozik, abban merül el. Visnunak ez az eredeti, legbensőségesebb formája Krisna. Visnunak azonban vannak más formái is. Az első ilyen formája, kiterjedése Balaráma, aki olyan, mint a testvére, Krisna, de közben nem is különbözik tőle. Balarama aztán újabb „verziókba” terjed ki. Az egyik ilyen Sadasiva, Adishankar, vagyis az eredeti Siva. Tehát Visnu és az eredeti Siva egy és ugyanaz. Mindketten ugyanazt az Istent jelentik, csak más „hangulatban”. Vita lezárva 🙂

Ehhez hozzátartozik, hogy Balarama, aki Isten, Krisna első kiterjedése, maga a lelki tanítómester elve, így a belőle kiterjedő (Sankarasana, majd) Adishankar, az eredeti Siva is a lelki tanítómester elvet képviseli. Tehát a guru elv és a Siva elv ugyanaz. Ezért ő egyben Krishna legnagyobb bhaktája, híve is. Pont mint Balarama. Az eredeti Siva (azaz Sankarshana, merthogy ők ketten alapvetően ugyanaz a Visnu tattva -vilasa avatar, Isten) ezután – mikor eljön az anyagi világ teremtése – kiterjed, mint Mahavisnu (svamsa, purusa avatárok). Aztán Mahavisnuból megnyilvánul Brahmá, a teremtő, majd Brahma homlokából megnyilvánul az eredeti Siva, mint Rudra. Rudra a „puranikus Siva”. Róla már mindenki látott képet – szigonnyal, félholddal, harmadik szemmel. Ő tehát Rudra, akit ma mindenki Sivaként azonosít. Ő tehát egyszerre az eredeti Siva megnyilvánulása, és egyszerre az anyagi világban pusztító szerepet felvállaló Siva.

Az eredeti Siva (Isten), és az anyagi világban megjelenő Siva viszonya olyan, mint a tej és a yoghurt viszonya. Ugyanúgy tejből van, de az anyaghoz máshogy viszonyul, így joghurt lesz belőle. Tehát a világunkban megjelenő Siva maga Isten az anyagi világban(!!!). Kegyesen elfogadva az anyagi világot, mintha hatással lenne rá. Visnu (tehát az eredeti Siva is) mindig kívül áll az anyagi világon, de Rudra-Siva benne van az anyagi világban, úgymond nem független tőle. Olyan, mint mikor mi kimegyünk a hidegbe és jól beöltözünk. Kívülről ugyanaz a formánk, de mégsem, mert a jó meleg ruha alakít rajtunk. Látszólag hatással van ránk. Mert mégis kicsit máshogy nézünk ki, máshogy mozgunk, máshogyan viselkedünk. Istennek ez a formája az anyagi világhoz „alkalmazkodik”. Az eredeti lelki égben nem ilyen. Siva lakhelye Kailash is bizonyítja ezt, hiszen úgy lelki, hogy nem létezik ebben formájába a lelki világban, hanem csak itt az anyagi világban.

Tehát az a vita is okafogyott, hogy Siva volt előbb, vagy Visnu. A Siva Purana azt mondja, hogy Mahavisnu Sivából nyilvánul meg (Az anyagi világban megjelenő Mahavisnu előtt, a lelki világban „jelenik meg” Sadashiva aki Visnu tattva – ebben az értelemben valóban „korábban volt” Sadasivava, mint Mahavisnu, a svamsa purusa avatárok), majd Mahavisnuból Brahma. Ahogy fentebb láttuk, ez így is van, hiszen a megnyilvánulások időrendi sorrendjében (ami nem feltétlen egymásból megnyilvánulást jelenthet csak) így következnek sorban. A Siva Purana ezt a részt emeli ki a láncolatból. Tehát nincs ellentmondás ezen Purána és a Visnu hívők Puranainak leírása között. Sőt ugyanezt látjuk más Puranáknál is. Ugyenebből láncolatból más-más kezdőpontot emel ki a Brahma vaivarta Purana és a Devi Bhagavatam is! Sőt! A két eredeti, legősibb Siva irányzat a Pashupata Shavizmus és a Siva Siddhanta. Ezek több ezer éve létezett ősi irányzatok. (Nem annyira) meglepő módon egyik sem volt tisztán monista. A Pashupatha irányzat egyszerre vallotta dualistának és monistának a látásmódját (bhedabheda) A Siva Siddhanta pedig egyfajta minősített dualizmust vall és ott is megjelenik a bhedabheda elve, tehát hogy egyszerre azonosak is vagyunk Istennel, és különbözünk is tőle. Aki ismeri a „krisnás” filozófiát, az ugye látja a kísérteties hasonlóságot? Vajon miért van ez?

Erről, és még többről fog szólni a folytatás.