Még csak hajnal 3:40 van, de már itt is van a nap fénypontja.
Az alig 3,5 órás alvás után szinte a lábunk sem éri a földet, úgy sietünk a közeli szállásunkról a Krisna Balarama templomba, a hajnali szertartásra. Gyógyító holdfény által táplált nyugalom üli meg a kihalt utcákat, de bent a templomban még meghittebb miliőbe csöppenünk: a templomban egész nap, 24 órát át megy a kirtan éneklés. Mivel háromnegyed órával a hajnali szertartás előtt érkezünk, még hosszan elmerülhetünk a szívből jövő meditatív éneklés által körülölelt mantra meditációban.
Ez az időszak a brahmamuhurta órájába , a „teremtő órájába” simul. Ez az óra hajnal csodája, mikor a nap „újra teremtődik”, és mi is újra teremthetjük magunkat. Titkos átjáró ez két világ között. Ilyenkor a figyelem frissessége képes megfogni a csodát, ami a mindenség mögött húzódik. A csodát ami maga az élet. Ha hajnal előtt felkelünk és rendszeresen, megszakítás nélkül meditálunk, akkor nemcsak közelebb kerülhetünk a valódi élethez, de az egész nap könnyed fényben fog fürödni a napunk, illetve az apana és a prána is hajnalban válik igazán aktívvá, így az egész napunkat feltölti energiával.
Aztán csak eljön a nap újabb fénypontja (ás még mindig csak hajnal van): 4:30-kor, a semmihez nem fogható énekes szertartás Isten legmeghittebb formái: Krisna Balaráma, Rádhé Syam és Gour Nitai előtt… (Nem,nem bálványok. Ahogyan az álmodban neked is van egy önképed, és te vagy az álom és az önkép is együtt, ugyanígy van ez az ébrenlét állapotában is: Isten tudata a valóság és van saját énképe is. Ezt az énképét mintázzák az oltáron lévő istenségek, akik nem kevesebbek Tőle.)
Szóval 4:30-kor nyílik a három oltár és felharsannak a kagylókürtök. Az om-ot idéző hangvibráció szinte csontoig hatol és beleborzongok az örökkévalóság vibrációját hallva. A papok ajánlásai során néha csak a pap chadarján (sálján) át látom Rádharánit az oltáron. (Kép mellékelve) Pont mint maya fátyla, ami nem engedi hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogyan vannak, és amely fátyol a mi tudatunkra hullik, és akkor tudunk csak a valódi meditációba mélyülni, ha egyre tisztább a tudatunk…
5:15 kor vége a szertartásnak, és eljön az egyéni meditáció ideje. Páran útra kelünk Vrindávan, Krisna megjelenési helyén, az univerzum legszentebb helyén, hogy egy zarándokútvonalon körbesétáljuk a várost. A napi két órás mantra meditációm felét ülve, felét sétálva szoktam végezni. Az ülve, teljesen a hang által ébredő belső világra koncentráló Hare Krisna meditáció biztosítja a közvetlen kapcsolódást, míg az egy fokkal kevésbé mély, de még mindig hiteles meditáció a sétával ötvözött mantra meditáció, mely nem a kapcsolat mélyülését, hanem az arra való emlékezést tudja megcélozni.
Az ébredező vidéken sétálunk a hajnali lelki gyakorlataikat végző, vagy csak valahová siető helyiek között, akik különösen lelkes Jaya Radhe! köszöntéssel üdvözölnek bennünket. A mosolyok mélyek és édesek, a kapcsolódás egyre tisztuló ilyen meditatív állapotban. Ezért beszélgetünk is közben, hiszen a szeretteink: párunk, lányunk, barátaink, lelki testvéreink, mestereink mind Istent, és az eredeti lelki kapcsolataink csodáját tükrözik az életünkbe. Ha őket nem tanuljuk meg igazán, önfeláldozóan, önzetlenül szeretni, akkor egy újabb álom, egy újabb anyagi élet következik… a felejtés által megnyomorított kétségbeesett kereséssel, hogy hol van az otthonunk, hová tartozunk…
