Önszeretetről és bennünk lakozó gyermekről.
Elfojtásról, betegségekről, és elme kontrollról.
Csakrákról, tudattalanról és a tudatalattiról.

…és „az én dicső seregem vs. a te ördögi csürhéd” mentalitásról.
– Miért mondjátok, hogy az önszeretet nem jó dolog?
– Szerintem te valaki mással keversz bennünket 🙂 Mert mi ezt mondjuk: „Úgy természetes, ha szereted önmagadat. Ez az „önmagad” szerves része a Legfelsőbb Én-nek. Így közvetett módon a Legfelsőbb Ént szeretjük.”
– Nekem ez olyan, mintha ezt csak utólagosan toldanátok be a filozófiátokba, hogy megfeleljen a mai „önszeretetes” trendeknek. Mert közben azt is hallottam már tőletek, hogy az önszeretet csak egy abszurd dolog, egy tévképzet.
– A fentieket Srila Prabhupada, az alapító acarya mondta, így utólagos belemagyarázásnak semmiképp nem mondanám. 🙂 De van még tovább is az idézet: „Én szeretem magamat, mert az Úr örök szolgája vagyok, …így ha én valóban szeretem magamat, akkor az Úr szolgálatában kell lefoglalnom magamat. Ez a szeretet.” És ha jobban belegondolsz, láthatod, hogyan különbözik ez a valódi önszeretet az „önirigységtől”, vagyis az önzéstől. Hiszen amíg nem ismerjük a valódi énünket, és a valódi kapcsolatunkat Istennel, addig hogyan tudnánk igazán jól szeretni magunkat? Addig biztosan nem ártunk magunknak? Minél mélyebb a lelki valóságról szóló megvalósításunk, annál valósabb az önszeretet. Ha valóban szeretem magamat, nem hanyagolom el a lelki tudást, a lelki fejlődést, és nem is csak automatikusan végzem a lelki gyakorlatokat. Minden, ami az Úrral való eredeti kapcsolatunk feléledését szolgálja, az az önszeretet eszköze ebből a szempontból.

Minden, ami ezt degradálja, elfeledteti (pl az önzés, irigység, stb), az nem önszeretet, hanem annak éppen az ellenkezője. Ezért mondjuk sokszor, hogy az illuzórikus önszeretet elképzelést el kell vetni. De az is fontos, hogy ne ess a ” mi dicső, szeretetteli folyamatunk vs. a ti szívtelen, önszeretetet tagadó dogmáitok” mentalitásának a hibájába, mert a választóvonal nem itt van, mint láthatod, hanem belül…

-De ti a belső gyermek megtalálását is humbugnak tarjátok.
-Ez is hamis állítás. A belső gyermek megtalálásával sincs semmi baj. Hiszen a gyermeki, ártatlan állapot gyakorlatilag a lélek eredeti tiszta, ártatlan és játékos természetére utal, és ezt valóban keresnünk kell. Ezt az érzetet sokan a gyermekkori énükkel tudják leginkább azonosítani (már aki tudja). Azonban ez a gyermeki ártatlanság, felhőtlen öröm emléke (emlékének illúziója) egy eredeti, ős állapotra emlékeztet. Ennek az állapotnak a hívó szavát érezzük minden vágyban, és minden törekvésben. Csak most úgy zúgunk, sercegünk, mint egy elhangolt rádió. De ha megtaláljuk a valódi élet csatornáját, és ráhangolodunk, akkor feléled minden: megszólal az élet zenéje. Akkor Isten dalának harmóniájába, vagyis a szeretetebe meríthetjük a lekünket. Viszont nem mindegy, hogy a valódi énünk sugallatát (rádióhullámait) keressük és találjuk meg magunkban, vagy az infantilis, önző, és irigy gyermeket (aki természetesen mindezeket nem tudja magáról). Mert ez utóbbi csak illuzórikus lenyomat, torz tükörképe a valódi „belső gyermeknek”.
– De azt még mindig nem tudom belátni, hogy miért ne akarjunk semmit magunknak, miért ne érezzük jól magunkat?
– Pont az ellenkezőjéről van szó. Az eredeti lelki indentitásunk felé vezető út a boldogság útja. Minden, ami ehhez segít hozzá, az része a valódi önszeretetnek. Ami pedig eltávolít ettől, illuzórikus boldogságba, majd szenvedésbe hajt, az ellentétes a valódi önszeretettel. A test egészsége például hozzásegít, hogy megfelelő állapotban kereshessük a boldogságot. A mentális egészség is ugyanezt szolgálja. Az elme megfelelő, egészséges állapotban tud csak valóban segíteni bennünket a lelki felemelkedés útján. Tehát a test és az elme egészséges állapotának fenntartása, vagy elérése a valódi önszeretet útjának fontos része.
– Jó, de akkor miért van betegség nálatok? Például én úgy értelmezem, hogy egy igazi jógi nem lesz beteg, hiszen meg tudja gyógyítani magát. Ti nem tűntök teljesen hitelesnek ebből a szempontból. Hiszen vannak köztetek is rákos, beteg emberek. Ők miért nem gyógyulnak ki, ha ilyen „potens” a folyamatotok, mint amilyennek ti gondoljátok? Vagy miért lesznek egyáltalán betegek? Vagy ott van az alapítótok, Srila Prabhupada, aki szintén egyszerűen csak betegségben távozott el…

– Rendben, mondok neked három másik példát: India 3 talán legünnepeltebb, legmegvalósítottabbnak tartott jógija, tanítója: Ramana Maharishi, Aurobindo, és Jiddu Krishnamurti voltak. Mi a közös bennük még a fentieken kívül? Az, hogy mindhárman hosszú szenvedés után, rákos betegségben hagyták el a testüket. Itt jön el a dilemma, hogy próbálsz reálisan látni, vagy fölveszed a „mi dicső mesetereink kifürkészhetetlen halála vs. a te mestered közönséges betegessége.” önigazoló mentalitást. Ne legyél szektás, ne alkalmazz kettős mércét. Mindenesetre a lényeg az, hogy ilyen szintű tanítóknál ezek már isteni elrendezések is lehetnek. Nem tudhatjuk mi a valódi oka, mivel ezen a szinten a szenvedés és a szeretet között nincs különbség, így… de ezt már rád bízom… gondold tovább…
– Jó-jó, értem, de mi van a „mezei” hívőkkel? Ott van még pl. az öngyilkosság is. Miért lesznek ilyen felkezetek követői öngyilkosok? Van pl egy nagy indiai tanító, az egyik kedvencem: Sadh. . .u. Mély dolgokat mond a halálról és az öngyilkosságról, így az ő követői nem lesznek azok…
– Mielőtt ebbe a témába belemegyünk, érdemes tudnod a tényt, hogy – minden tiszteletünk mellett – ennek a gurunak a felesége öngyilkos lett. (Még a guru felelőssége is felmerült, de elvileg tisztázta magát). Ezzel csak azt akarom mondani, hogy úgy tűnik a saját hazájában senki nem lehet próféta… De még fontosabb, hogy ezeket a dolgokat nem lehet általánosítva közvetlenül összekötni. Sőt, egyre több szociológiai vizsgálat tárgyát képezik a vallási és spirituális mozgalmak, és nemhogy negatív összefüggés lenne, a valóságban pozitív összefüggés van a mentális betegségek, öngyilkosság és a lelki mozgalmak között: Vagyis ezek arányai jelentősen csökkennek a „normál világhoz” képest az ilyen mozgalmakban, felekezetekben. (Tanulmányok elérhetőségei a szerkesztőségben :-)) De ha ez így van, akkor miről beszélünk? És persze itt se ess a „mi utunkra tévedt zavart emberek vs. az általatok kitermelt mentális betegek” önigazoló mentalitásának a hibájába…, mert megint csak önmgadat fogod becsapni.
– Igen, ez így logikus, de ne mondd nekem, hogy az elfojtás jó dolog. Ha a mindennapi helyzeteket, vágyakat nem megfelelően dolgozzuk föl, ezek érzelmi blokkok formájában a tudatalattiban raktározódnak, és mikor egyre inkább befolyással van az életünkre a tudatalattiból az érzelmi blokkok hatására feltörő negatív energia, a szőnyeg alá söpörjük és utálni kezdjük magunkat. Ti azt mondjátok, hogy a tudatalattit és ennek az erőnek a hatását el kell fojtani. Viszont ettől lesznek deperessziósok, szorongók és megannyi más mentális betegséggel terheltek az emberek.
– Részben igaz, amit mondasz, de több dolgot is keversz, és összemosol. Egyrészt a tudattalant és a tudatalattit érdemes kettéválasztani, mert mind a modern pszichológia, mind a védikus tudományok szétválasztják e két dolgot. Másrészt összemosod az elfojtást a pozitív elme kontrollal, és nem veszed figyelembe a bennünket ért benyomások, helyzetek feldolgozásának a helyes módját. Illetve a tudattalanban raktározódó karmát is kifelejtetted. Ezzel némileg azt sugallva, mintha minden tudatalattiból feltörő negatív hatás az „elfojtás” következménye lenne.

Bár a felsőbb csakráknak is szerepe van ezek irányításában, de a muladhara csakra, vagyis a gyökér csakra a tárháza a tudattalan információknak. Pl. A karmánk is itt raktározódik. Nem véletlen, hiszen a karma adja az anyagi létezésünk gyökerét. A következő csakra a nemi, szakrális csakra. Az általános elképzelésekkel szemben nem csak a nemi működés, hanem minden érzéki tapasztalat ezzel a csakrával van kapcsolatban. Ez a csakra a tudatalatti tárháza. A tudatalatti és az előző csakránál említett tudattalan közötti különbség, hogy az előbbi egyfajta alvás és ébrenlét közötti állapot, mikor kezd megnyilvánulni a karmánk. (Érdemes figyelni a kapcsolatot a karma megnyilvánulása és az érzéki tapasztalat megjelenése között.) Itt még nem tudjuk, hogy mi az ok pontosan, de tudatos munkával ez visszafejthető. Pl ha látszólag a semmiből jövő irigységet érzünk egy nálunk fiatalabb ember iránt. Ezt vissza lehet fejteni, hogy mit is irigylünk benne, és miért. De a még megnyilvánulatlan karmát, mely a legalsó csakrával van kapcsolatban, még nem látjuk, és visszafejteni is szinte lehetetlen. (Esetleg csak közvetetten: az asztrológiával, és más hasonló tudomanyokkal.)
Az élet helyzeteit úgy dolgozzuk föl, mint ahogyan az ételt megemésztjük. Ahogyan emésztéshez is több körülménynek kell együtt működnie, hogy egészségesen működhessen, úgy az élet helyzeteit tiszta intelligenciával és tudással lehet megemészteni. Ennek is van több fokozata. Mikor a bhakti két része: a tudás és a szeretet is tiszta, akkor az emésztés tűzében megfelelően ég el a karma. Ha ez még nem teljesen tiszta, nem működik teljesen megfelelően, akkor nem tudjuk teljesen megemészteni, és mérganyag válik belőle.
Az emésztésünk minőségétől függően kevesebb vagy több ez a méreganyag. A nem megfelelő emésztés része az elfojtás. Ezek a tudati méreganyagok tehát a tudattalanban, majd a tudatalattiban raktározódnak, és mivel az energia nem vész el, csak átalakul, ezek később éreztetik a hatásukat. (Okozhatnak mentális, de akár fizikai betegségeket is.) Tehát a legfontosabb a valódi lelki természetünkről szóló tudás, és az isteni szeretet, vagyis a valódi önszeretet felélesztésének a tudománya, mert így tudjuk valóban megemészteni a karmánkat, és a világ helyzeteit, úgy, hogy minden harmóniába kerüljön a létezéssel. És persze ezen az úton egymást is támogatni kell, mert ez is a Bhakti része (magától értetődően).
Illetve van még egy veszélyesebb dolog. Az anarthákat, a világ rossz értelmezésének a következményeit így el tudjuk égetni. De amikor nem csak önmagunkat bántjuk, hanem másokat is, -főleg lelkileg fejlett személyeket-, akkor ez az emésztés már nem elég. Ez az aparadha területe, melynek negatív hatása egészen a lélekig is elérhet. De erről majd máskor…

(Ezért is érdemes vigyázni, hogy ne merüljünk a kezdők anyagias, erőfitogtató, kettősségeibe, amit fentebb is említettem. Mert ez is méreganyagokat, sőt aparadhot is termelhet. Pl az „én tiszta tudásom és motiválatalan hozzáállasom vs. a te igazságmorzsákkal meghintett félrevezető, manipuláló dogmatizmusod”. Vagy az ”én szent és tiszta eszközeim vs. a te cél által nem szentesíthető piszkos eszközeid.” stb stb.)