Szó szerint egy felhők fölötti világot fedeztünk fel.

Történt ugyanis, hogy felvonókkal emelkedtünk 1500 méterre itt, Közép-Vietnámban, sűrű, gomolygó felhőkön át, míg egyszer csak minden kitisztult, szikrázó napsütésben úszott a felhők feletti világ. Ott, a „fenti világban” pedig egy igazán megdöbbentő fantáziavilágra bukkantunk. Egy olyan világra, ami akár giccsesnek is tűnhet, de olyan gondossággal és hozzáértéssel dolgozták ki, hogy a pengeélen táncolva inkább a másik oldalra billen.

Itt minden valamire emlékeztetett, valamit mintázott. Úgy, mint az életben is. Azért szép, azért vonzóak a világ jelenségei, azért léteznek a hiányaink, vágyaink, elhívásaink, mert minden mögött az eredeti valóság, Isten életének a valósága tükröződik, és hív a honvágyával. Az Upanisadok elmondják, hogy a valóságban az élet (Isten és mi létünk is, tehát nityo niyanam) örökléttel, tudással és boldogsággal teli: sat cit ananda. De mivel mi nem az élettel, nem az élet fájával azonosítjuk magunkat, hanem a fa vízen tükröződő illuzórikus képével, vagy más szavakkal az álmunkban a valóságról mintázott álomképpel, abba szédültünk bele, így az örökkévalóság tudatlanságként (anyag), a tudás szenvedélyként (energia), a boldogság pedig a jóság (struktúra) kötőerejeként tükröződik, és köt meg bennünket. És közben látjuk a valóságot is, de csak mint egy tükörképet.

„Isten valóságát a világ tükrében látod. Az emberek világában úgy, ahogyan egy álom tükrözi a valóságot. Az angyalok világában úgy, ahogyan a vízen tükröződik a kép. Brahmá hajlékán tiszta tükörben látható, éppúgy, mint a fény és az árnyék.” (Katha-upanisad 2.3.5.)

Többször megjelent már az előző vietnámi bejegyzések upanisad-idézeteiben ez a tükröződés elv. Mert nem mehetünk el amellett, hogy valóságos formák, valóságos változatosság és természet tükröződik a világban. Tehát a valóság nem (csak) egynemű, differenciálatlan tudatosság, „egység”. Ha így lenne, ha minden változatosság, forma és személyiség illúzió lenne, akkor nem tükröződésről beszélnénk. Bármennyire is próbálják ezt némely gondolkodók eladni. Tudják, hogy a tükör elv szerint működik a világunk, és ezt nem lehet megkerülni, de azért, mert az egyneműség koncepciójának rabjai, megpróbálják elhitetni, hogy „valami illuzórikus működés folytán jelenik csak meg tükörképben a forma, változatosság, egyéni lét és kapcsolatok”.

Azonban nincs olyan, hogy a forrás ne hordozzon egy tulajdonságot, ami a tükörképben megjelenik, vagyis kevesebb, alacsonyabb rendű legyen, mint ami kiáramlik belőle. A tükörkép nem tud „több” lenni, mint amit tükröz. A fény és egyneműség fényként és egyneműségként tud csak tükröződni. Ebből is jól látható, hogy a világunk formái, változatos történései, szépsége és személyes kapcsolatai mind transzcendentálisak – Isten történésekkel, személyes kapcsolatokkal és szeretettel teli világát tükrözik –, és mind a valóság részei. Pusztán csak az a valótlanság, ha az illuzórikus tükröződésükkel azonosítjuk magunkat, és abba feledkezünk bele.

Ahogyan az upanisad idézet pontosan leírja, ennek is vannak fokozatai. Minél mélyebben azonosítjuk magunkat az anyag világával, annál álomszerűbb a tapasztalat. És minél inkább látjuk benne a valóságot tükröződni, annál tisztább lesz a valóságról alkotott képünk, annál inkább ráébredünk a valóságra. Pont, mint az álom esetében. Van az a pont, amikor rádöbbensz, hogy álmodsz, és úgy álmodsz, hogy tudod, hogy az a valóságot mintázza. Ekkor szökik be a tudatosságod, és veszi át az uralmat lépésről lépésre. Ez a valódi ébredés folyamata.