Soha nem gondoltam volna, hogy Vietnám ilyen változatosan lenyűgöző…

…és valami megmagyarázhatatlan és meseszerű könnyedség hatja át. Biztosan benne van a jelen napok egyszerre bizonytalan és könnyed, belső elmélyülést elősegítő kettős természete is, de ez a könnyed báj elsősorban Vietnám sajátja.

Szóval az egyik mesevilágból a másikba csöppenünk. Jártunk egy ezeréves hindu királyság misztikus templomvárosában is. Kevesen tudják, hogy egészen Vietnámig ért a hinduizmus. Több mint ezer évig imádták itt a chamok a hindu istenségeket, és uralkodtak Közép- és Dél-Vietnám fölött. A képeken látható apszara tánc is ezekre az időkre emlékeztet. My Son templomvárosa nem annyira a monumentalitásával nyűgöz le, mint Angkor (mondjuk a visszafogottabb monumentalitáshoz sajnos „hozzásegítette” a helyet az USA „tevékenysége” a vietnámi háborúban), hanem inkább a szent csenddel. A szent tér kiragad az időből, és szinte kézzel fogható, hogy itt ezer éven át elmélyült spirituális tevékenység folyt. Az Istenség mellett az Istennőt is erőteljesen imádták. És ez a szent imádat a természettel összeolvadva történt. Így segített bennünket is az látni önmagunkban azt, ami a szívünkben tükröződik.

Ezután egy egészen más mesevilág borult a tapasztalásunkra. Hoi An lampionoktól színes és fénylő belvárosa olyan, mint egy kínai–japán fametszet; egy lágy álom, ami félig valóság, félig álom; olyan, mint egy gyermekkori mese a soha véget nem érő gyermekkor nyári estéinek biztonságos világából. Egy világ, ahol minden este ünnep.

Mintha minden lámpást a léleknek gyújtanának meg esténként.
És miközben utaztunk, keserédes meséket is hallottunk Vietnám ősi múltjáról, a vietnámi nép lelkületéről túravezetőinktől, Marcitól és Caitanya Prabhutól. A mesék, mágikus történetek a valóság történeteire emlékeztetnek, melyeket mindig is szomjaztunk a százszámra olvasott, majd szinte teljesen elfelejtett könyvek történeteiben. A sok megélt vagy olvasott történetben hasonlóságot vélünk felfedezni azzal a valósággal, ami az anyagi világban tükröződik. Ilyenkor megmagyarázhatatlan nyugalom és meghittség száll ránk, az olvasókra, hallgatókra.

Azonban amíg nem tiszta a szívünk tükre, nem látjuk tisztán, hogy mi is tükröződik ott. Ha egyszer szép lassan kitisztul a kép, leporoljuk a tükröt, megláthatjuk a mi saját történetünket. A történetet, ami csak a miénk, senkiével össze nem hasonlítható. Mert senki máséhoz nem fogható saját történetünk, saját kapcsolatunk van Istennel. Az erről szóló mesék pedig kiemelnek, valósággal töltik meg a tudatunkat.

„Ha tudod, hogy én magam is brahman [a valódi élet része] vagyok, amely az anyagi világban tükröződik úgy, ahogy egy város tükröződik a tükörben, megtalálod a teljességet.” (Adhjátma-upanisad 10)