…és ezért mentális- és viselkedési zavarokkal küzd.

Pedig csak nem volt olyan mellette, aki úgy szeresse, ahogyan érdemli, és amilyen szeretet az Ő szívében szunnyadt.

Azt mondták neki, hogy toxikus a viselkedése, és ezt nem bírják elviselni, és nekik is vannak problémáik, és nem lehet mindig az Ő bajával foglalkozni, mert az felőrli őket. Pedig csak nem akartak valódi férfiak lenni. Inkább csak az önző belső hangra hallgattak, ami bármihez képes önigazoló dumát gyártani, hiszen az önző, hamis én csak önigazolással tud fennmaradni, és lehúzó, romboló illúziót gyártani maga köré. Mert egy férfinak manapság nem a harcaban kell férfinak lennie, hanem a párkapcsolatban. És ez nem a másik mentális állapotának a kérdése egy férfinél, hanem akaraterőé, elhatározásé és legalább egy csipet önzetlenségé. És ha ehhez legalább a szándék nincs meg, akkor soha nem is lesz belőle valódi férfi.

Elhitették vele, hogy ADHD-ban, figyelemzavarban szenved, pedig csak nem volt jól. Szenvedett, hogy nem játszhat, nem nyílhat ki a kreativitása, és a valódi élet helyett lélekölő dolgokat kell csinálni. Mert a hiány az egyszerűen a valóság hiánya volt, és nem a figyelem hiánya.

Aztán elhitették veled, hogy a függőségekből és a hiányból fakadó félelemből és szorongásból csak speciális technikákkal, módszerekkel lehet kigyógyulni. Akik ezt mondták, azok nem értették és nem tapasztalták hogy mi a valódi szeretet útja, ezért a saját életük is lelki zsákutcában toporgott. Csak önigazolást kerestek arra, hogy miért is nem tudnak annak megfelelően élni, amiben egykor ők is hittek. Mert valójában azzal gyógyulunk meg, ha újra megtaláljuk a kapcsolatot a szeretettel. A szeretettel, ami egyre többet nyilvánít meg magából. Mert az az, ami ezeket a „technikákat” is élettel tölti meg. És a szeretet kinyílásától függen kerülünk egyre magasabb tudatszintekre, és ezeken a magasabb tudatszinteken egyszerűen csak meghaladjuk, kinőjük ezeket a problémákat.

De Ő újra és újra megpróbálkozott azzal, hogy megtalálja az élet önfeledt, világokat megnyilvánító játékát. Így sokszor kitisztult a kép, megmagyarázhatatlan mélységű béke és megnyilvánító erejű tapasztalás szállt az életére. Ilyenkor úgy érezte, hogy tudja, hogy mi is a szeretet. És mivel Ő annak ellenére, hogy annyi mindenen átment, annyian becsapták, kihasználták és eldobták, továbbra is kedves maradt a világhoz, és őszintén hitt abban, hogy a szeretet vezet csak el a valódi élethez, ezért Ő óceánnyi szeretetet érdemelt. Valódi, tiszta feltétel nélküli szeretetet.

Recommended Posts

Hinduizmus Pszichológia Utazás

Van egy önismereti, spirituális csapda…

…mely megakadályozza, hogy közelebb kerüljünk a belső világunk áramló csodájához, ahhoz az élethez, amire mindig is vágytunk. És ez a csapda rögtön három arculatban mutatkozik meg. Sokan felismerték már, hogy itt valami szinte mindig elcsúszik, hiányzik, és próbáltak is ellene tenni. Pl. […]

Pszichológia

Áldozat mentalitás vs. áldozat hibáztatás

Matriarchális vs. patriarchális spiritualitás. Ködös őszi reggel volt, mikor a felhajtón igyekeztünk rákanyarodni a főútra. Nem voltunk tisztában vele, hogy pontosan merre kell mennünk, így – kissé felhúzva magamat – lassítani akartam, hogy döntsük már el végre… A visszapillantóba néztem, de nem […]