– Idealisztikus mesének jó – mondta- , de a valóságban nem így van. Az intelligencia pont arra van, hogy különbséget tegyünk a jó és a rossz között. Hogy tudd, ki milyen szinten van, kihez hogyan kell viszonyulnod. Miért is kellene mindenki más boldogságát előtérbe helyezni? Ahhoz, hogy ne vessz el az élet útvesztőiben, látnod kell az emberek hibáit, motivációit, valódi jellemét, és úgy kell viszonyulnod hozzájuk.

– Tudod, mi nagyon jó barátok vagyunk. Jól ismerlek. Te vajon mire használod azt az információt, amit a másikról megtudsz, vagy „kikövetkeztetsz”? – válaszoltam neki. Arra, hogy tudd, hogy milyen formában helyes az illetőt szeretni, vagy önigazolásra: saját magad előtt sem bevallott kárörvendésre, arra, hogy végre most már „jogosan” ignorálhatod, lenézheted az illetőt (úgy, hogy pontosan nem is érted, mi van vele)? (Nyugtatgathatod magad azzal, hogy de hát mi van, ha csak nem szimpatikus az illető, de amikor már annyi nem szimpatikus ember van, és már csak a jelenlétük is zavar, akkor ne hitegesd magad azzal, hogy mi működtet téged, és mások az okai annak, ami benned, belül történik.) Arra használod az egészet, hogy különbséget tegyél, és kicsit feljebb helyezd magadat másoknál? Hogy egy orrhegynyivel, de magasabbról nézz rájuk? Ez minden baj kezdete. Az irigység. Ha érezted valaha a lelki tavasz illatát, láttad a tavaszi természet csodáját, a „lelki napfényt”: a bölcsesség ízét, akkor tudnod kell, hogy emiatt a hozzáállás miatt kezd távoli emlékképpé halványulni ez a megízlelt valóság. Emiatt borul ránk máyá fátyla, és emiatt merül egyre nagyobb homályba a világunk. Először csak a fény marad meg ebből a csodás világból, és kivesznek a lelki formák, a változatos szépség, és a kapcsolatok. De aztán a fény is szépen lassan eltűnik, ahogyan tovább mélyül ez a hozzáállás.

– Na ne nevettess – válaszolta – hogy jön ez az irígységhez? Az irigység a más örömén érzett fájdalom és más fájdalmán érzett öröm. Hol van ez attól? Meg vagy te huzatva? Miért rágalmazol? Miért akarasz befeketíteni? De várj…már értem: beleestél a a saját csapdádba. Lenézel engem, magasabbra helyezed magad nálam. De miért? Azt mondod, hogy én vagyok egós. Közben benned dolgozik hatamas egó. Te is csak a hatalmat és a dicsőséget akarod, vagy netán ki akarsz használni? Tudod mit? Nem kérek a barátságodból!
– Gondold, amit gondolni szeretnél, de én szeretlek, és a legjobb barátom vagy. Ezért elmondom neked, hogyan működik ez. Aztán a belátásodra bízom, hogy mit kezdesz az információval.
A lelki világban nincs irigység, csak végtelen, örömteli játék. A játék része az is, hogy egyszer beleszendergünk egy félelmetes álomba (az anyagi lét álmába), ahol (látszólag) nincs velünk Isten. De csak azért, hogy aztán úgy ébredjünk föl, hogy emiatt még nagyobb szeretetet érezzünk Isten és a szeretteink iránt. Hiszen milyen rossz volt nélküle és nélkülük az álomban… Ez az értelme az egésznek: a szeretet boldogságának növelése. De amikor benne vagy az álomban, akkor az álom szabályai érvényesülnek. Ott jelen van az irigység. Az irigység, ami miatt homályba, és végül sötétségbe borul az életünk (az életünk álma).

 

Az irigységnek négy szintje van:

– „Avagya”. Ez némi finom büszkeség, mikor kicsit többnek érezzük magunkat valakinél. Bárkinél. Ennek az eredménye a tettetés (vidhambanam) – mintha valóban többek lennénk másoknál. Ez még egy ártatlannak tűnő fokozat, hiszen erről még (szinte) senki nem gondolja, hogy káros, vagy hogy egyáltalán irigység lenne. De Úr Kapila azt mondja, hogy aki látja Istent mindenben és mindenkiben, és ezért úgy tekint mindenkire, mint saját magára, tehát senkit nem helyez maga mögé: látja, vagy legalábbis megértette az egységes lelki természetet és a felsőlelket mindenkiben, az képes csak szeretetre. Az képes csak a bhaktira, a valódi szeretetre. Amíg ez a hozzáállás vagy legalább megértés nincs meg, addig légvárakat, jégbe fagyott világot építünk, mely szépen lassan élettelen fagyba és homályba taszítja az életünket. Erről a szintről még viszonylag könnyű visszafordítani a folyamatot. Ha türelmesek vagyunk, minden tiszteletet megadunk másoknak, és nem várunk cserébe semmit, akkor a szeretet éltető forrásként fog feltörni.

– „Upeksha”. Az a vágy, hogy elkerüljünk egy személyt. Ennek az az eredménye, hogy a lelki tetteinknek nem lesz eredménye. Tehát nem akar a lelki világra nyílni a szemünk, bármit is teszünk. Még innen sem lenne nehéz visszafordítani a folyamatot. A transzcendentális tudás művelésével: azzal hogy megértjük, hogy minden és mindenki mögött (mit mögött: mindenben és mindenkiben) ott van Isten, majd pedig türelmessé és alázatossá válunk, újra a lélek tavaszára ébredhetünk.
– „Dvesha”. Az a vágy, hogy valami rossz történjen valakivel. Ennek eredményeként soha nem lelünk békére. Mindent megteszünk, hogy békére leljünk, de csak időszakosan lélegezhetünk föl. Ez pedig a karma örvénye (és törvénye) miatt van. Innen, ebből a lefelé húzó örvényből már nehezebb visszafordulni. Ehhez meg kell értenünk, mit tanít a karma, a transzcendentális tudás művelésébe fogni, majd türelmessé, büszkeségtől mentessé válni. Akkor jön el először a béke, majd a szeretet, és a szeretettel a valóság tiszta látomása is.
– „Ninda”. Amikor szóval, tettekkel, megszégyenítő szándékkal, vagy erőszakkal bántalmazunk másokat. Ennek eredménye, hogy Isten elfordul tőlünk. Itt csak a mély megbánás segít…

Na jó, de mit tegyünk azokkal, akik tényleg bántani akarnak, vagy ki akarnak használni? Valóban az ő lufijukat kell keresgélnünk, és bárgyú mosollyal beleszaladni az irigységtől bűzlő fullánkjaikba (amitől a mi lufink és az ővék is kidurran)?A tisztelet nem zárja ki a távolságtartást. Tudod, hogy a tigris veszélyes rád, ezért csak távolról csodálod az erejét, nem mész közel hozzá…

 

Ekkorra már biztosan sokaknak leesett, hogy a két barát közül az egyik az önmagáért, az önző vagyaiért lázadó elme. A másik, aki tanítani akarja: Isten, a felsőlélek, aki az intelligencia segítségével (ő a beszélő) próbálja segíteni, hogy hazataláljon a saját büszkeségének mámorától, a hamis egó mámor megrészegült élőlény (itt: elme). Ha az elmét baráttá teszi, akkor a hazaút is fénnyel és szeretettel telivé válik.