Kulcs a hinduizmus látszólagos káoszának, sőt minden más hagyomány mélyebb megértéséhez

Pancha deva upasana: Isten 5 formájának (Durga, Surya, Ganesh, Siva és Visnu) kapcsolata.

Nepálban járva megtapasztaltuk a hinduizmus számos arcát és az elvet is ami egységbe rendezi azokat. Isten 5 aspektusa, a tudatosság 5 aspektusa és a hinduizmus 5 fő alakja kapcsolatának megértése azért meglehetősen fontos, mert így sokat megtudhatunk a tudatunkban és az életünkben zajló folyamatokról és egyben minden hagyományról is. A tudatunk irányultságától függően a valódi élethez (Istenhez) 5 féle módon viszonyulunk. Ez az 5 aspektus minden hagyományban megfigyelhető, de a hinduizmusban látható a leginkább kézzel fogható módon. És a hinduizmus toleráns hozzáállásból tanulhatjuk meg, hogy hogyan tisztelhetjük más hagyományokat, akiknél más a hangsúly, megközelítés, de végül is mindenki az egyet: Istent célozza meg. Mert minden, más nézőpontról szóló tudásunk és az affelé tanusított nyitottság mélyíti a saját Istenképünket, és ennek következtében a saját létünk és tudatunk megértését is. 🙂

Az 5 aspektus:

1. Durga – tudatosság az anyagról

Durga Siva párja, vagyis az anyagi világ minden női erejének, energiájának megtestesülése, éa egyben Ő maga az anyagi természet, a megnyilvánult energia. Amikor az anyag a „minden” számunkra, és nem gondoljuk, hogy bármi más létezne az anyagon kívül, és az életünk az érzékek körül forog, akkor valójában Durga Dévit, Isten női oldalának anyagi megnyilvánulását imádjuk. És igen, az ateisták is Istent imádják ezáltal, csak nem tudnak róla. Isten ezen aspektusa mutatja meg nekünk, hogy az életünk Istenen függ (víz, étel, alvás stb), és ha az életünk ezen aspektusát megfelelő kontextusba helyezzük (pl. felajánljuk az ételt Istennek, vagy az anyag mögött is az életet látjuk) akkor ez is a felemelkedés útjának része lesz. Sőt az érzékelésünk is felemelkedik, ha nem önösen közelítünk az érzéktárgyak világához. Mert a végén majd minden összeáll egy képpé. De erről majd a végén 🙂 Ez az aspektus egyben a tudatunk anna maya elnevezésű tudat rétege, az érzékek szintje.

2. Surya – tudatosság az energiáról

Surya a Napisten. Vagyis aki az energiát, pránát adja. Ő is Isten egy aspektusa. Isten életet, energiát adó aspektusa. Amikor rájövünk, hogy az érzékek kielégítésén, a durva anyagon túl van egy magasabb aspektusa az életnek: az energia, a rezgés 😉 Vagyis mikor a fókusz az energiáinkon van. Hogy minél több energiánk legyen, és minél jobban tudjuk azokat használni. Itt már másokat is figyelembe veszünk, hogy az energiák jól áramolhassanak, de csak azért, hogy nekünk jobb legyen. Persze ha az élet ezen aspektusában meglátjuk az istenit, akkor ez is a felemelkedés útjának a részévé válhat. De az Életet adó Nap egyben Yamaraja, a halált adó, a dharmát felügyelő isteni aspektusának az apja is. Itt ismerjük fel, hogy morális és technikai szabályokat, rendet kell felállítani az életünkben, hiszen ahhoz hogy az energiák megfelelően áramolhassanak, figyelembe kell vennünk az univerzum rendjét és törvényeit. Ez a morális ateizmus szintje és a tudatunk Prana-maya aspektusa. Ez a prána és a csakrák tudományának a szintje is. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a különböző csakrák egy az egyben megfeleltethetőek a különböző tudatszintekkel, pedig azok csak a tudatszintek energetikai lenyomatai. A tudatszintek sokkal többet magukban foglalnak, mint maguk az energiák. Általában azok hiszik ezt, akik ezen a szinten tudnak viszonyulni Istenhez (közvetetten, öntudatlanul), hiszen ez élet ezen aspektusát tapasztalták meg.

3. Ganesha – tudatosság az egyéni tudatról és intelligenciáról

Ganesha imádata az egyéni tudat az egyéni intelligencia felemelkedése, ami valójában Ganesh imádata. Ganesh, az elefántfejű, pocakos, nagy fülű isteni aspektus. Azért nagyok a fülei, mert nagyon empatikus, és aki empatikus, az meghall másokat. Azért nagy a pocakja, mert ő képes megemészteni az élet eseményeit. Mert mint ahogyan az ételt jól kell tudnunk megemészteni, hogy ne mérgező anyagok maradjanak meg, úgy az életet az intelligenciával tudjuk jól megemészteni.

Ezzel el is érkeztünk Ganesh lényegéhez: Az intelligencia és empátia, ami sikeressé (siddhi) és prosperálóvá (riddhi) teszi az életünket (akik Ganesh két felesége). Akik ügyesen lavíroznak az életben mindenféle képességek mentén és virágzó életet teremtenek maguknak és szeretteiknek, azok igazából Ganesht, Isten egyik aspektusát az egyéni tudat erejét élik meg (vagyis imádják). Ha erről tudatosak vagyunk, és a végcél (Isten) nem homályosul el, akkor ez is a felemelkedés része lesz. Ezen a szinten elkezdjük látni az isteni teremtő erőt az egyéni tudatunkban és mások tudatában is. Az egyéni teremtő erőt, ami az univerzális, isteni energia egyéni tükröződése, kis porciója. Minél inkább tisztul az elménk, annál több szűrődik át az isteni intelligenciából (mahat tattva) az életünkbe. Ezzel a tapasztalásunk is tovább mélyül. Mások és a világ érzelmeit az empatiánk segít valóban megtapasztalni. Ez a mana maya, az elme tudati aspektusa, tudatszintje.

4. Siva – tudatosság a kozmikus tudatról

Mikor meglátjuk megértjük, hogy egyetlen tudat egysége van minden dolog (rend, energia és érzéki tapasztalat) mögött, és ezt az „egységes” tudat imádjuk, akkor Sivát „imádjuk”. Hiszen ő az univerzális tudat énképe. Isten ezen aspektusa Siva, vagyis Isten az anyagi világban. Isten saját képére teremtett bennünket. Így ő is álmodik is. Mikor Isten, Visnu álmodik, akkor az álmodó tudata az anyagi világ, vagyis a kozmikus tudat. Ennek a kozmikus tudatnak az énképe Siva -pont mint ahogyan nekünk is van egy énképünk az álmunkban.

(Egy kis kitekintés bhaktáknak: a korábbi, Sivával kapcsolatos írásom a bhakták körében is sokaknak újdonság volt, így másokat kérdeztek, hogy hogyan is van ez. Nem mindenki tudott megfelelően válaszolni. 🙂 Kérdezhettek tőlem is bátran, minden egyes kijelentés akkor és most is gaudiya vaisnava acaryakon alapul, nem pl. a Shiva purana sajátos értelmezésén stb 🙂 Csak egy példa: a fenti kijelentés – hogy Siva az univerzális anyagi világbeli egyetlen tudat, a kozmikus tudat énképe-, szó szerint szerepel a Srimad Bhagavatamban…) Ez az „egyetlen tudat” az egység szintje, mely manapság nagyon népszerű fogalom. Ha megfelelően kezeljük és látjuk a lélek és az anyag különbségét ezáltal, akkor ez is a felemelkedés útja. Ez a Vijnana maya tudati aspektus.

5. Visnu – tudatosság az egyetlen tudat személyes énképéről

Amikor tudatossá válunk arról, hogy Isten személyes, akkor valójában Visnu lényegét értjük meg. Az előbbi példát folytatva: Isten, mikor ébren van, ő Visnu. Az ébrenléti tudatában (a lelki világban) megjelenik a saját énképeként, mint Visnu, Narayana, Krisna. (A legbensőségesebb, tehát eredeti énképe Krisna, de mind ugyanaz az Isten – ahogyan nekünk is valtozhat, és lehet több, némileg eltérő énképünk…) Tehát a személytelen (vagy eufemisztikusan személy felettinek nevezett) isteni aspektus együtt, egyben létezik. Csak a mi korlátolt logikánk mondatja azt, hogy Isten nem lehet személyes, mert az bekorlátozná őt, vagy csak hogy az illuzórikus anyagi világban lehet személyes. Csak a mi hibás logikánk korlátoz, és az is csak saját magunkat. 🙂

Hiszen jól látható az álom példájával is, hogy a „minden Isten” és a személyes Isten nem zárja ki egymást. Sőt ez adja meg a teljes képet. Hiszen az (ébrenléti ill. álom) tudat jelenti a minden Isten aspektust, hiszen ebben a tudatban minden Isten, hiszen ez a tudat maga Isten. És a tudat saját énképe -amivel jelen van a saját (ébrenléti vagy álmodó) tudatában – az a személyes Isten (és Istennő) Ez az Ananda Maya, vagyis a boldogság tudatszintje mindemellett, mert itt éled újra igazán a valódi boldogságunk. Hiszen a boldogság Isten és a mi valódi személyes létünk, a hozzá fűződő kapcsolatunk megtapasztalásán alapul.

+1 Krisna – tudatosság a szeretetről.

Mert mikor megtapasztaljuk, hogy a tudat személyes és a létezés is személyes természetű, akkor az megnyitja az utat a valódi szeretet útján.
A lelki létből (a lelki létből, Isten ébrenléti tudatából) és annak légköréből: a tiszta szeretetből kilépve a szeretet elvesztésétől való félelem a hamis önazanosítás terét nyitja meg tehát. Ez maga az „anyagi lét tere” (az álmodó tudatba lépés), az anyagi lét szakadéka. De az szeretet áthatja ezt a teret is, csak a mi szemünk koncentrál a félelem szakadékára, és saját magunkra, ahogyan a szakadék mélyére nézünk. A szeretet adja a teret kitöltő fuvallatokat, levegőt is, amit magunkba szippantunk. Ezért mindig a szeretetet szomjazzuk, látjuk a félelem téren át is felcsillani. De mivel most korlátozott (álomszerű) a látásunk, így csak távolba vesző szivárvány formájában látjuk a valódi szeretetet. A kifeszülő anyagi tér illuzórikus szakadékán átragyogva a szivárvány színei elérhetetlen égi tüneményként csalogatnak. Olyan tüneményként, melyet bár valóságos fény, és valóságos színek alkotnak, de egész életünkben csak vágyakozunk és menetelünk felé, ahogyan folyamatosan látjuk a vágyaink elérhetetlen mélységeiben tükrözve és megtörve felragyogni. De ha nem tanulunk meg a szeretet áramába visszalépni (önátadással, teljes bizalommal ugrani), akkor mindig csak egy fájóan távoli délibáb, elérhetetlen égi tünemény marad. Életről életre. Kívül és belül is. És a boldogság is mindig ott lesz elérhetetlenül „valahol, túl a szivárványon” (somewhere over the rainbow)…

A valóság (Isten ébrenléti tudata: a lelki világ) csodálatos mezői, rétjei, tavai, folyói és erdei: a valódi otthonunk, és az Istenhez fűződő, boldogsággal teli kapcsolatunk emléke tükröződik a szeretet távolba vesző szivárványában. De ne feledjük: a valóság, a szeretet világa vesz körül most is bennünket. A valóság, a szeretet világának levegőjét lélegezzük be. Annak az illatát érezzük most is, annak ellenére, hogy a hamis (anyagi) önazonosításunk, önzésünk hatására csak egy elérhetetlen szivárványnak látjuk a szeretetet a félelem szakadéka fölött.

Ez az 5 aspektus áthatja mindannyiunk életét. Amikor a +1 . szintről tudjuk látni, akkor válik a kép egységessé. Akkor érjük el a valódi (!) egységet. És ez nem csak intellektuális megértés lesz, hanem tapasztalati valóság is. A traumáink, szorongásunk, depressziónk és függőségeink, karmáink is ekkor íródnak felül, ekkor tudunk valóban felülemelkedni azok legfinomabb (ma normálisnak tartott, sőt üdvözölt) formáin is.

Recommended Posts

Hinduizmus Pszichológia Utazás

Van egy önismereti, spirituális csapda…

…mely megakadályozza, hogy közelebb kerüljünk a belső világunk áramló csodájához, ahhoz az élethez, amire mindig is vágytunk. És ez a csapda rögtön három arculatban mutatkozik meg. Sokan felismerték már, hogy itt valami szinte mindig elcsúszik, hiányzik, és próbáltak is ellene tenni. Pl. […]