Belül emészt ez a különös tűz. Minden reggel, ébredés után szinte az első gondolatként hasít az elmédbe.

Ez a tűz ég belül, és ez a tűz ég kívül is. Ez perzseli föl a belső világodat, és ez borítja lángokba a kapcsolataidat is. Olyannyira, hogy a fél világ… mit fél világ: szinte minden ember némileg befordulva él, mert megsértették. De miért távolít el bennünket ez a tűz egymástól? És miért olyan fájdalmas és kimerítő a tűz előli menekülés? Miért annyira kimerítő, hogy este legtöbbször szinte összeesve alszol el…

Olyan ez, mint valami belső erdőtűz. Az anyagi lét tüze, mely mindannyiunkat éget valahol belül. De amint megérezzük, fölvesszük a maszkot, és a külső ingerek, a külső világ hangos forgatagába merülünk, hogy ne kelljen tudomást venni róla. De a tűz égető hőjét mindannyian érzékeljük ennek ellenére is. Félelem formájában, fájdalom és szenvedés formájában. Ez az erdőtűz oly régóta ég, hogy az ok a feledés homályába veszett. Csak azt érezzük, hogy valami időtlen idők óta perszeli a lelkünket. Újra és újra fellobban, és eléget valami számunkra fontosat, és ez traumatikus élmény. De minden traumánk, minden sérülésünk, minden függőségünk, minden mentális zavarunk ugyanabban gyökerezik. Kívül lehet, hogy magasan funkcionálunk, de belül, – és ez főleg a magánéletben mutatkozik meg – folyton menekülünk. Hatalmas mélységeket és magasságokat járhatunk meg a káoszba taszító tűz perzselése elől menekülve. Mániákusságtól a depresszióig. A kontrollálatlan dühtől a rideg, számító én tetteiig. Egyik pillanatban szinte hisztérikus örömmel teli őrült emelkedéssel száguld velünk az érzések hullámvasútja fölfelé, hogy aztán a másik pillanatban minden figyelmeztetés nélkül lefelé forduljon, és újra a depresszió végeláthatatlan mélységeibe zuhanjon. A tűz előli menekülés érzelmi hullámvasútas menekülése mérhetetlenül fájdalmas, és rendkívül kimerítő. Sokszor este szinte összeesve alszunk el.

De a traumák addig maradnak és kísértenek, míg valóban meg nem látjuk, hogy mi az ok, és mi a hűsítő, végleges megoldás. Visszahívhatjuk a lélekrészünket, gyógyíthatjuk a pszichénket, felülkerekedhetünk a traumákon a szembenézéssel, tudatosítással (és ez valóban fontos), de amíg az eredeti erdőtüzet, az anyagi lét erdőtüzét ki nem oltjuk, újra és újra teret fog nyerni, és újabb területeket fog megégetni a pszichénk kiterjedt bozótosában. Így a lelkünk csodás erdejeit szüntelenül átláthatatlan füst borítja be, minek következtében már a lélek természetének csodás szépségét, illatait, lenyűgöző tájait, és csodás formáit sem érzékeljük. Így újra és újra a tűz előli menekülés megbetegítően kimerítő mélységeibe és magasságaiba kényszerülünk.

De mi ez az erdőtűz? Az anyagi lét, az anyaggal történő hamis azonosítás, az egoizmus pusztító tüze. Az önző lét erdőtüze,és az egoizmus nyomában járó tisztító folyamat: a karma tüze. Egyszer régen, mikor még a füst nem borított be mindent, mikor még Krisna a földön járt, egyszer keletkezett egy hatalmas erdőtűz. A társai tűz fogságába kerültek, de bíztak Krisnában és Ő el is oltotta a tüzet. Mikor Krisna eloltotta az első erdőtüzet, az egoizmus erdőtüzét, akkor egyszerűen értékelte, hogy a lelkek hozzá fordultak, őt tekintették egyetlen menedéküknek, feladták az egoizmust, és így egy szippantással beszippantotta az erdőtüzet.

Mert ez a tűz pusztító tűz és egyben tisztító tűz is. A karma purgatóriuma. Hiszen mikor vége az erdőtűznek, elpusztul minden túlburjánzó, beteg dolog az erdőben, a pszichénkben, és a hamu jótékonyan új életetnek ad táptalajt. Így némileg abszurd módon a tűz az élet újbóli kihajtását, a tavasz újjáéledő, virágzó csodáját szolgálja. De ahogyan nem az erdőtűz maga ad új életet, nem is a karma ad új életet. Az csak táptalajt teremt: újra a valóság felé fordít. Az élethez, az életünköz és mások életéhez forduló szívből jövő alázat, és mély hála ad új életet, nem a szenvedés, amit a karma okoz. Ennek nyomában oltja csak el az isteni gondviselés a tüzet. Ha ezt a lépést kihagyjuk, ha csak folyton menekülünk az erdőtűz elől, akkor soha nem lesz vége ennek az égető belső tűznek, és egyre újabb és újabb területeket borít lángba a pszichénkben.

Ekkor nincs megállás. Ez a belső tűz kint is fellobban. Védekezhetünk, elnyomhatjuk, praktikákat vethetünk be, mantrázhatjuk magunknak, hogy minden rendben van. Ez működik is egy ideig. Kívül rendben is lesz. Egy ideig. De az elnyomás és elfojtás főleg csak arra jó, hogy közben olyan szörnyű állapotba kerüljön belül minden, hogy amit korábban egy kisebb erdőtűz lerendezett volna, azt most már olyan nagyra nőtt, hogy szinte csak egy világégés szintű tűz pusztíthatja el. Pont, mint ahogyan Kaliforniában is látjuk évről évre: a közelmúlt elképzelhetetlenül pusztító erdőtüzeinek az egyik legfőbb oka az volt, hogy nem hagyták az erdő természetes öntisztító folyamatait, a kisebb erdőtüzeket működésbe lépni, aminek az lett a vége, hogy végül egy addig nem látott, hatalmas erdőtűz éledt föl a sok elfojtás helyett.

A külső tűz a másokkal, szeretteinkkel való konfliktusokban, vitákban nyilvánul meg. Konfliktusokban, melyek aztán sokszor olyan szinten elmérgesednek, hogy az szinte teljesen lángba borítja a világunkat, és örökre eltávolít másoktól. Kívül keressük az okot, de egyetlen valódi háttérhatalom van csak. Kali háttérhatalma, mely a viszály, a nézeteltérés és vita formájában szítja a külső erdőtüzet. Hiába próbálunk csak és kizárólag más személyekre ezt rávetiteni, és magunkat tisztára mosni, ott van mindenkiben, és ez eredményezi a külső erdőtüzet. Kali fegyvere pedig nem az egyik vagy másik oldal igazsága, hanem a MEGOSZTÁS és MEGOSZTOTTSÁG.

De ez a tűz sokszor a lelki világot, a spiritualitás szféráit, az Istenhez fűződő kapcsolatunkat, és a valódi természetünk csodás vidékeit is védi tőlünk, előlünk. Pontosabban az egoizmusunktól. Ez az erdőtűz megmutatja, hogy mik a belső vágyaink. Még spiritualitásra törekvő emberek közötti viták is sokszor ezt a célt szolgálják. Hogy lássuk, valójában mit akarunk, és távol tartson bennünket, ha valótlan értékek, egoizmus felé távolodtunk el. Így óvatosan az olyan kategorizálással, mint például a most legdivatosabb: „Én most emelkedek, megtaláltam az igaz utat, és rájöttem, hogy a régi barátaim mind begyepesedett, egy pusztulásra ítélt eszme, vallás, intézmény képviselői. Én látom már mi megy a világban, és aki nem látja azt, amit én, az mind lefelé megy a süllyesztőben, mert mind alszik.” Mert ha így szektásodunk, és más embereket így lenézünk, és persze ily módon ébredünk rá, a saját nagy „igazemberségünkre”, „egységes fénytermészetünkre”, akkor valószínűleg éppen a szektásság tüze tart távol attól, amihez valójában közeledni akarunk…

De hogyan mondhatjuk például egy poszt traumás stressztől szenvedőnek (mindannyian azok vagyunk valamilyen szinten: a karmánk traumáiból adódó stressz elszenvedői), hogy te egoista vagy, magadnak kerested? Hol az együttérzés, és hol fog segíteni ez a marha nagy okosság bárkinek is? Ott, pont az együttérzésben. Az együttérzéssel nyílik a megoldás kapuja. A megoldás kapuja, mely a feltétel nélküli szeretet felé visz bennünket… Dr Máté Gábor munkássága nyomán – melyet Johann Hari kutatásai is alátámasztanak-, jól látható, hogy a függőségek, a szorongások, a depresszió és az aggodalmak mind elsősorban a kapcsolatok minőségére vezethetők vissza. Arra, hogy mennyi intimitás, mennyi megértés van jelen az ember életében. Megdöbbentő tény, hogy ha megkérdezzük bármelyik depressziós gyermeket, vagy felnőttet, hogy kivel osztja meg a fájdalmát, ha szomorú, többnyire azt felelik, hogy senkivel…

Ugyanezt már régen tanítják a védikus írások. Láttuk, hogy mikor Isten, Krisna eloltotta az első erdőtüzet, az egoizmus erdőtüzét, akkor értékelte, hogy a lelkek hozzá fordultak, őt tekintették egyetlen menedéküknek. Feladták az egoizmust, és így egy szippantással beszippantotta az erdőtüzet. De jött egy második erdőtűz is, mely a külső erdőtüzet jelképezi. A csatákat, a gyűlöletet, az egymás közötti harcot, és a szektásságot. És ennek eloltásához még mélyebbre (magasabbra) kell mennünk a lelkünkben. Ott, a tűzben Krisna társai Krisnáért, és egymásért aggódtak, nem magukért. Így a feltétel nélküli szeretet zápora elolthatta a második, még nagyobb tüzet. A traumák valódi és legmélyebb oka az, hogy nem szeretjük egymást és Istent. De ugyanez a traumák, függőségek, mentális problémák megoldásának a kulcsa is: a szeretet és minőségi kapcsolatok, mely minőség az önzetlenség fokával nő, és csak a feltétel nélküli szeretetben csúcsosodva mentesítheti teljesen a tudatunkat a mentális bozóttűz fojtogató és a valóságot látni nem engedő traumájától. A feltétel nélküli szeretet az egyetlen valódi gyógyító. Csak ezáltal hallhatjuk meg mások lelkében is a dalt, NEM CSAK a sajátunkban… hiszen „akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Gyógyítanunk kell egymást és magunkat, máshogy nem működik…

„Az anyagi lét lángoló tüze a hamis ego következménye, ám amint ez a hamis ego megszűnik, az ember megértheti valódi kilétét, s ekkor valóban kiszabadul máyá karmai közül… Mikor eső esik az égből, eloltja az erdőtüzet. Hasonlóan, mikor Krisna kegye jön, kioltja az anyagi léted lángoló tüzét.”
Srila Prabhupada