Az életfeladatunk és a valódi természetünk (dharma) felé vezető utat az öröm követésével járhatjuk meg – mondják a téma szakértői. Egyszerűnek hangzik ugye?

De mégsem megy olyan könnyen az életben, hiszen sokszor derül ki, hogy ami korábban örömöt okozott, az most már olyan, mint a méreg, vagy egyszerűen csak szépen lassan kifakul az öröm a tetteinkből. Ananda-mayu ‘bhyasat: Minden élőlény minden pillanatban a boldogságot keresi – mondja a Vedanta sutra is. De a valódi boldogság, a valódi természetünk és életfeladatunk, vagyis dharmánk megtalálásához a dharma 4 kódja vezet el. Ezen az úton a jelenlegi helyzetünk szerinti dharmánkat, és végül az eredeti természetünk szerinti dharmánkat is megtalálhatjuk.
A dharmánkat tehát a szabadság négy szabályozó elvével tudjuk mágikus módon előhívni. (A szabadság szabályozó elvei? Ellentmondásosnak hangik? De csak gondoljuk végig, hogy a repülés szabadságát csak a repülés törvényeinek betartásával, és az ehhez szükséges képességek és ismeretek elsajátításával tudod átélni.) Mi ezt négy szabálynak hívjuk, és a következő 4 elv húzódik az általunk követett 4 szabály mögött:

1. Igazság és őszinteség

Vagyis legyünk igazak és hűek az igazsághoz, és egyúttal az igazi önvalónkhoz is. Mennyi hamis elképzelést dédelgettünk már magunkban, mert nem vettük észre, hogy be akarjuk csapni magunkat, és magunknak és másoknak is hazudtunk arról, hogy mik az álmaink, milyen vágyaink vannak, és mi hol is tartunk az úton. A hazugság, önbecsapás pedig önkorlátozó illuziókat, hamis hitrendszereket teremt, és eltávolít attól, hogy a valódi tiszta örömöt megtaláljuk az életben. És a legkárosabb dolgok egyike, mikor saját magunknak is hazudunk, mikor valamilyen hamis külső vagy belső elvárás miatt nem azt csináljuk, ami a mi természetünk, hanem mások mintáit, mások elvárásait követjük azért, hogy megfeleljünk nekik, illetve a magunkról alkotott hamis képnek. Krisna erre utal, mikor azt mondja, hogy jobb a saját (dharmánkból fakadó) kötelességünket rosszul végezni, mint másokét jól…

2. Tisztaság
Ennek az elvnek a lényege, hogy meg tudjuk különböztetni azt, ami jó nekünk, attól, ami nem jó. De ez nem könnyű, viszont van több segítségünk is, ami alapján ezt meg tudjuk különböztetni egymástól. A bennünket óvó, növekedésünket elősegítő környezetet és erőket keressük. És persze az elménk tisztaságát, ami belső tisztaság alapja. De hogyan különböztessük meg a káros örömöt a hasznos örömtől? Ami hamis, az először nektárnak tűnik, majd méreggé válik. Ami valódi, annál meg fordítva működik. Az ősi Katha Upanishad már régen elmondta azt, amit a modern tudomány a Marshmellow teszttel bizonyított: azok a kisgyerekek, akiknek megvolt a türelmük, képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek és boldogabbak lettek felnőtt korukra, mint a társaik. Ez az önfegyelem hatalma. A Katha Upanishad ezt a preya (rövid távú elégedettség és a shreya (hosszútávú elégedettség) szembeállításával mutatta be. A shreya már a jellemzőivel is mutatja az irányt. Minél inkább a birtoklásvágyba, és testtudatba merülünk, annál alacsonyabb, részekre töredezettebb szintjét tapasztaljuk az örömnek, és az öröm egészét alkotó boldogságnak. Legalacsonyabb szintjén csak az érzékek és azok tárgyai vannak (élvezet/pleasure), illetve az önös célok, a birtoklás beteljesülésének elérésének öröme (joy). Magasabb szinteken – a szeretet egysége felé haladva – nem tűnik el az érzéki, majd energetikai (flow) tapasztalat, csak átlényegül, valódi kontextusba helyeződik. A jóság kötőrejének a szintjén felmerül a még mélyebb és hosszan tartóbb örömet adó „értelmes élet” keresése, ahol van célja az életünknek és már elkezdjük tanulni az adás fontosságát is. És minél inkább közelítünk a valóság: a szeretet egysége felé, annál inkább felvillan, majd megnyilvánul benne a valódi forma, illat, öröm, a valódi értelem, a valódi személyiség, a valódi kapcsolatok és azok valódi boldogsága. A valódi kapcsolódásunk Istennel, Krisnával.

3. Erőszakmentesség.
Az erőszakmentesség a szeretet alapját jelentő együttérzés felélesztését jelenti. Kedvességet másokhoz és magunkhoz. Még pontosabban a legkisebb erőszak elve ez. Ezzel tudjuk ellensúlyozni a hamis egónk önzésen, birtoklásvágyon alapuló negatív tendenciáit. Könnyen felismerhető, mikor mások felé vagyunk erőszakosak. De sokszor erőszakosak vagyunk magunkhoz is. Önvádba, önmarcangolásba és a szégyen érzésébe temetkezés, és az az érzés, hogy „én nem vagyok elég jó”. Vagy: „Nem veszthetem ezt el, mert ennélkül semmi vagyok.” Nem is sejtjük mennyire agresszív és káros tud ez lenni önmagunk és mások felé. Ha hibázunk, azt fel kell ismernünk és ki kell javítani magunkat, de mikor a marcangoló önvád kerekedik belőle, az más erő: az önmagunk ellen elkövetett erőszak, mert nem ismeri el, lekicsinyíti, sőt próbálja megtépázni azt a szépséget, jóságot és belső erőt, ami bennünk lakozik.

4. Fegyelem (tapas, lemondás)
Az igaz életünk és életfeladatunk megtalálásának három másik összetevője ezzel együtt érthető meg csak igazán. Ezt elsajátítva válnak azok valóban működővé. Ez ad életet az előző három elvnek. Ha egy biciklire ülünk, akkor nem sokat ér bicklitudásunk, hozzáállásunk, ha nem vagyunk kitartóak és nem kezdünk el biciklizni. A kutatások emellett azt is mutatják, hogy nem a pozitív élmény intenzitása, hanem inkább annak gyakorisága növeli a boldogságérzetet. Ez a rendszeresség (sadhana) hatalma. Ehhez fegyelmeznünk kell magunkat és le kell mondanunk sok pillanatnyi örömről, kényelemről. De csak így működik, mert a tapas (lemondás) tejast (erőt) teremt.

A valódi, mélyebb pozitív élményeket pedig alapvetően a pozitív érzelmek hozzák el. Sőt, a pozitív érzelmek sikerhez, növekedéshez vezetnek, a növekedés pedig további növekedéshez és pozitív érzelmekhez, ha rendszeresen, kitartóan: sadhana-szerűen az életünkbe építjük azokat. Ezt a szociológusok Máté hatásnak nevezik. Mert hiszen ezt olvashatjuk Máté evangéliumában: „Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik”. (Igen, ezt dimenzionálja túl a szintén hamissá és dogmatikussá vált „titok” is.) A pozitív érzelmek, mint például a hála, kreativitás, alázat , türelem és kedvesség.
A kámát, a lehúzó önzést csak és kizárólag a dharmával tudjuk felülírni. A dharmának több rétegű jelentése van: A kötelességet, erényt is jelenti. De jelenti az életfeladatunkat is. De jelenti az univerzum mögötti törvényt. És egyben az eredeti természetünket, Istenhez fűződő kapcsolatunkat. Azt hogy nem akarjuk megérteni, hogy ez mind egy, ugyanúgy a káma műve. A dharma az eredeti természetünk, az Istennek történő önátadás, az isteni rendbe simulás művészete, az Istenhez fűződő eredeti kapcsolatunk, melynek harmóniájából kiemelkedhet valódi, tiszta szeretet. Az életfeladatunk is az erre történő ráeszmélést szolgálja, és az előrt kötelességek és erények is az erre a hangulatra való ráébredést, megtisztulást szolgálják. Amikor látjuk a dharmát, akkor tisztán fogjuk látni a MINDEN mögött húzódó életet, a brahmant is, nemcsak a kámát. Mert mindennek az ad életet.

És a végére a legmélyebb titok: Ebben a korban szent nevek éneklésének, és az Istenről szóló elbeszélések és a megvalósított szentekkel való társulás arany háromszöge az, ami közvetlenül el tud vinni az eredeti önvalónkhoz, a valódi dharmánkhoz: a Krisnához, Istenhez fűződő kapcsolatunk felélesztéséhez.